Magyar Lupus Egyesület
SLE-vel élők civil szervezete

Jól sikerült az MRE szegedi betegfóruma

A Magyar Reumatológusok Egyesülete az idei vándorgyűlés keretében betegfórumot rendezett Szegeden, melyre meghívták a Magyar Lupus Egyesület tagjait és az autoimmun betegséggel élőket.

A Magyar Reumatológusok Egyesülete éves vándorgyűlése a magyar reumatológus- és immunológus orvosok körében elismert, nívós rendezvény, ahol számukra magas színvonalú szakmai programot biztosítanak. Örömteli és megtisztelő tény, hogy a Magyar Reumatológusok Egyesülete idén is gondolt a reumatológiai- és autoimmun betegséggel élőkre, s fő programja keretében betegfórumot is rendezett számukra.

A fórum helyszíne a József Attila Tanulmányi és Információs Központ volt, ahol Dr. Szűcs Gabriella Professzornő köszöntője után négy előadást hallhattunk általunk is jól ismert és kedvelt orvosok előadásában.

Az első előadást Dr. Bálint Péter egyetemi tanár tartotta „Reumatológiai diagnosztika dióhéjban” címmel. Professzor Úr előadásában kihangsúlyozta, hogy az időben felállított diagnózis kulcsfontosságú a reumatológiai betegségeknél is, s hogy szerencsére ma már egyre jobb eszközök állnak rendelkezésre. (Dr. Bálint Péter Professzor úr édesapja Dr. Bálint Géza egyetemi tanár, aki egyesületünk tiszteletbeli tagja, s már jó néhányszor tartott előadást a Magyar Lupus Egyesület betegfórumán, s tudjuk, hogy a 30 évvel ezelőtti alapításunkkor is sokat segített betegszervezetünk névadójának, Schopper Gabriellának.)  

Dr. Bálint Péter egyetemi tanár

A következő előadást Dr. Szekanecz Zoltán tanszékvezető egyetemi tanár tartotta, „A mesterséges intelligencia alkalmazása a reumatológiában és más autoimmun kórképekben” címmel. Professzor Úr nagyon izgalmas előadást tartott, érdekes dolgokat vázolt fel, például hogy a betegek mire is számíthatnak a jövőben az állandó emberi beavatkozás nélkül végzett gyógyításban – korábban hasonló témakörben nem hallottam előadást. Szeretném megjegyezni, hogy Szekanecz Professzor Úr is sokat segít egyesületünknek, most is sokat beszélgettem vele a fórumon, s kaptam tőle használható útmutatásokat, valamint megtudtam tőle egy közelmúltbeli érdekes felmérés eredményét (erről majd betegfórumunkon beszélünk).

Dr. Szekanecz Zoltán tanszékvezető egyetemi tanár

A harmadik előadást Dr. Hodinka László tanár Úr tartotta „A személyiség szerepe a viselkedési mintákban” címmel. Főorvos Úr az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet II. sz. Reumatológiai osztályának osztályvezető főorvosa és a Reumatológia Mindenkinek c. újság felelős kiadója. Betegszervezetünkben jól ismerjük ezt az újságot, főorvos úr közbenjárásával mindig kapunk ajándékba a magazinból. Főorvos Úrnak is hálásak vagyunk a sok segítségért, a betegfórumokon tartott előadásokért és a Pillangó magazinunkban való publikálásokért.

Dr. Hodinka László főorvos

A negyedik előadást Rozán Eszter tartotta „Álhírek és csodagyógyítók – hogyan ismerjük fel, ha a pénztárcánkra vadásznak” címmel. Eszti a Magyar Reumabetegek Egyesülete elnöke, s hasonló témában írt a Pillangó magazinunk 2021/1. számában. Nagyon fontos előadás volt ez, mert egyre több betegtárs jelzi, hogy milyen módon próbálják „átverni” őket.

Rozán Eszter, a Magyar Reumabetegek Egyesületének elnöke

Úgy tudom, hogy a Magyar Reumabetegek Egyesülete 2024-ben is szervez betegfórumot. Én, mint a Magyar Lupus Egyesület ügyvezetője hálásan köszönöm a szervezők munkáját, az értékes előadásokat, és azt, hogy gondoltak a reumatológiai- és autoimmun betegséggel élőkre.

Purgel Zoltán

Druszák – Purgel Zoltán és Dr. Szekanecz Zoltán

Képek

Portálunk sütiket használ. Elfogadom Olvasd el

Adatkezelési tájékoztató